A kéz, amely a F*ck NER-t ringatja

„»Mesterember, tette a dolgát, az outputra nincs panasz. Eközben szívből utálja az állampártot, és ezt nem is titkolja. Esetleg épp azért tartotta fontosnak jelezni, nehogy valaki azt higgye, hogy velük van. Mert nincs. Kapott egy megbízást, teljesítette az elvárt színvonalon, mint egy hidegburkoló vagy sebész. Ettől még szavaz oda, ahova akar, és ezt nem is szégyelli. Ez egyébként, bármilyen furcsa ma már itthon, a dolgok normális rendje.«

Ezt írja Tóta W. Árpád legutóbbi HVG-s publicisztikájában Ruttkay Zsófia, a Hunyadi sorozaton dolgozó forgatókönyvíró F*ck NER-pólós gesztusáról.

Elöljáróban mondom: nem feltétlenül az eset az érdekes, hanem az, amire önmagán túl rámutat. Az efféle demonstratív megnyilvánulás logikája az érdekes, és az, ami ennek a gesztusnak a mélyén van, az, amit államról, rendszerről, kultúráról elmond.

Ezzel a logikával a következő a helyzet. Az a pénz, amit az állam visszaforgat a kultúrába, az összes állampolgár pénze. A Fidesz-szavazóé is, és a nem Fidesz-szavazóé is. Következésképpen az állam által a kultúrába visszaforgatott pénz nem a kormánypárt pénze. Legfőképpen pedig nem hűségpénz. Hanem mindannyiunk pénze. Még akkor sem hűségpénz, ha a NER kultúrafinanszírozásával és kultúrpolitikájával van elég baj. Van baj a rossz kezekbe letett, nagy költségvetésű állami finanszírozású filmekkel, külön kiemelném itt a rettenetes Petőfi-filmet, ahogy baj van az elmúlt évek legizgalmasabb hazai mozijait produkáló Inkubátor-program elsorvasztásával, és baj van a teljesen értelmetlen könyvfóliázással is. És így tovább.”

Nyitókép: Origo